A kisadózó vállalkozás indítása előtt, minden vállalkozó dönthet arról, hogy Áfa körös szeretne-e lenni, vagy pedig alanyi mentes. Mindkettőnek számos előnye és hátránya is van. Nem árt előre megfontolni, melyik lenne vállalkozásunk számára az ideális! Most az alanyi adómentességet járjuk körül.

Abban az esetben, ha a vállalkozó alanyi adómentes, a termék és szolgáltatásai után nem fog felszámítani Áfát, vagyis a felhasználó csak a nettó összeget fizeti meg. 

Ezeket tudjuk. De miket érdemes még tudnunk az alanyi adómentességről mielőtt emellett döntünk?

Lássuk!

Kisadózó esetében az alanyi adómentesség az éves árbevételhez van kötve. A KATA éves árbevétele mint tudjuk a 2020-as évben 12 millió forint. 

Ezt azt jelenti, hogy ezt a 12.000.000 Ft-ot

a) sem a tárgy naptári évet megelőző naptári év tényleges adata (bázisév),

b) sem a tárgy naptári évben ésszerűen várhatóan, illetőleg ténylegesen elért értékesítés bevétele nem haladja meg a felső értékhatárt.

Ha a vállalkozó ezt az összeghatárt meghaladja, automatikusan átkerül az Áfa fizetők közé. Ilyenkor azonban már nem csak az Áfával kell számolnunk, hanem a 40%-os különadóval is, azon összeg után, amennyivel túllépjük a bevételhatárt, ami bizony nem mindegy.

 A kisadózók többsége az alanyi adómentességet választja. Fontos azonban nem elfelejteni, hogy ez választás kérdése. A katás vállalkozó is lehet Áfa alany.

Mi a helyzet, ha az Áfa hatálya alá tartozik a vállalkozó?

Hazánkban az Áfa általános mértéke 27%.

Tegyük fel a példa kedvéért, hogy értékesítünk 100.000 Ft-ért, ezután a számlán 27.000 Ft Áfát számolunk fel. Azaz a számla összértéke 127.000 Ft. Ebből a mi nettó árbevételünk 100.000 Ft, a fennmaradó 27.000 pedig a fizetendő Áfa.

Tegyük fel a példánál maradva, hogy mi vásárolunk valamit 10.000 Ft, ezután az Áfa 2.700 Ft, a számla összértéke pedig 12.700 Ft. A levonható Áfa 2.700 Ft lesz ebben az esetben.

Az Áfa bevallás során a fizetendő Áfából levonjuk a levonható Áfát, vagyis 24.300 Ft lesz a fizetendő Áfánk, de ezt természetesen kerekíteni kell a bevallásban!

Mi a helyzet, ha alanyi adómentes a vállalkozó?

Ha a vállalkozó alanyi adómentes ebben az esetben neki nem keletkezik fizetendő Áfája. Áfamentes számlát állít ki az Ügyfeleknek, viszont ne felejtsük el, ebben az esetben nem lehet a kiadások utáni Áfát elszámolni!

Ha viszont vásárol valamit a kisadózó, itt meg kell fizetni az Áfát. Azonban nem a Nav-nak, hanem természetesen az eladónak. Hiszen gondoljunk bele, ha az eladó Áfa körös, neki hiába mondjuk, hogy mi alanyi mentességet élvezünk. Neki kötelessége az Áfát felszámítani.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy az alanyi adómentesség belföldi ügyletekre vonatkozik, külföldi beszerzéseknél nem élhetünk vele.

Milyen előnyei vannak az alanyi adómentességnek?

  • Olcsóbban tud a vállalkozó értékesíteni, ez versenyelőnyt jelenthet a nagyobb cégekkel szemben
  • Könnyű a könyvelés
  • Áfát nem kell fizetni
  • Nem kell elkészíteni az Áfa bevallást sem

Mely vállalkozóknak éri meg az alanyi adómentesség választása?

Ha elsősorban magánszemélyeknek értékesít ez egy jó lehetőség, hiszen így a termékeket alacsonyabb áron tudja értékesíteni, mint a versenytársak, ez igen erős versenyelőny lehet.

Azok a vállalkozók is jól járnak az alanyi mentességgel, akiknek a költségei alacsonyak. Hiszen a költségek utáni Áfát ebben az esetben nem lehet visszaigényelni. Megsúgom, ezek a vállalkozók leginkább a szolgáltatást nyújtó vállalkozók.

Azoknak a vállalkozóknak is megéri az alanyi adómentesség, akik elég magas árréssel működnek. Tehát a költségek utáni Áfa befizetése után is még bőven jól járnak.

Az alanyi adómentesség tehát nagyon jó dolog, viszont nem mindenkinek. A vállalkozás indulása előtt nem árt alaposan mérlegelni. Az induláskor még jó lehet, de nem árt figyelni és előre mérlegelni. Átgondolni, mekkora árbevételre számítunk, illetve milyen mértékűek lesznek a felmerülő költségek.